„Valamikor az 1890-es évek kései október havában járunk. Szép idő volt azon a napon, amikor meglátogatott engem, a napsugarak utolsó fényükkel melegítették a teraszt és az elszáradt rózsalugast. Ötórai teára volt hivatalos, és akkor is, mint most is – nagyon pontos volt. Az ajtókopogtató hangjára figyeltem fel, és letevén a kézimunkámat, azonnal ajtót nyitottam Önnek. Belépett, és a kezében hófehér rózsák voltak. Átadta nekem és én letettem a komódra. Olyan lehelet könnyen csókolt kezet, hogyha behunyom a szememet – ma is át tudom élni… A teraszon kértem, hogy foglaljon helyet, és elsiettem, hogy felszolgáljam az Ön kedvenc teáját, Earl Grey – tejjel és cukorral. Mindig azt mondta nekem, „Juliette, mindig szeretem, ha maga tölti ki nekem a szép fehér kezeivel a teámat…” én mindig kitöltöttem, és a saját készítésű teasüteményemet sem felejtette el sohasem megdicsérni. A mi csendes őszi csodáink voltak, azok a teadélutánok… ugye Ön is megőrizte a varázst, és megőrzött engem a szívében, cher Monsieur…’
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése