Én vagyok, aki józan mégis őrült, aki él és mégis mégsem tud élni, aki néha örül, aki sokszor morzsolja el dühösen azt a kicsurduló könnyet a szeme sarkából. Én vagyok aki szabadon vágtatna egy lovon, távol messze a világtól, én, aki vágyom a csöndre, a levegőre, a tengerre. Sokszor vágyódom valahová, ahol Isten van, sokszor maradnék örökre, sokszor futnék, hogy soha senki ne találjon rám, az én elrejtett és elrejtőzködő világomban.
Az is én vagyok aki fogná a haldoklók kezét, imádkozva, aki segítene nekik és vigaszt adna, amikor már nincs vigasz.. Kapnék és adnék, mernék és szárnyalnék magasan, mint az én sirályom az én Uram vigasztaló és örök tengerén. Én vagyok, aki meghalna a szeretteiért, aki életét adná, hogy életet adhasson. Én vagyok, aki életet kapott és adott. Vagyok, aki őrzi gyermeke első mosolyát, könnyét, fájdalmát. Talán az is én vagyok, aki néha sír, amikor ír, és nevet, ha szeretik. Én, én vagyok, aki nagyon tud szeretni, akinek a szeretete átsugárzik a Te bánatodon, az én könnyfátylamon. Az is én vagyok, aki őrzi a szép emlékeit, aki siratja őket, de engedi az idő múlását, engedi hogy az élet mindig új ösvényeket fakasszon a lelkében. Vagyok az az ember, aki csodákra vágyik, aki hiszi, tudja és reméli a csodákat, aki megéli az élet misztériumait. Sokszor szép fiatal lány vagyok még, sokszor egy sok-sok életet megélt bölcs. Miért keresem még mindig ki vagyok...? Mert az ember mindig keresi az önmagában rejlő csodát... Várok, keresek, remélek - mint oly sokan, akik kézen fogva megyünk tovább egy úton, amit Földnek hívunk.
Ki vagyok még? Az vagyok, aki a tanításokat nyitott füllel, szemel, és érzékekkel fogadja. Aki nyit és csuk, aki kér és ad, aki vigasztal és aki vigaszt kap. Vagyok az, aki két kézzel szórja az élet szeretetét, aki örül minden kis apróságnak, ebben a pusztuló és elmagányosodott világban. Egy dallam, egy könyv, egy gyermeki ölelés - ami visszaránt az életbe, mert a lelkem sokszor útra kél, valahová ahol találkozhatom újra vele, akinek örökösen fájó hiánya a koporsóig kísér... Anyu, anyu, anyu - Te, aki már csak álmaimban vagy velem, de mindig jössz, hogy vigasztalj, hogy megbeszéljük a dolgokat - úgy mint régen. Az vagyok, aki érti, mint akartál átadni, anyám... és én tovább adom a lányomnak, és ezután már ketten élünk majd tovább benne. Vagyok, tehát, aki vagyok.... egy ember, egy picike pont... egy, ma még fénylő, de lassan elhalványuló kis pont a szeretteim emlékezetében...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése