A megbocsátás képessége mindnyájunkban létezik. De olyan világban élünk, ahol az emberek nem tudnak megbocsátani egymásnak. Hordozzuk magunkban az évtizedes, fájó gyötrő sebeket, és nem értjük miért fáj még mindig, ha bántottak bennünket. Hogy mi lehet erre a válasz? Talán azért mert nem tudunk megbocsátani. Isteni képesség az emberben, ha annak is őszinte szívvel tud megbocsátani, aki megalázta, és a lelkébe lépett. Túl büszkék, magabiztosak, túl ésszerűek vagyunk e világban, és valahogyan lealacsonyodva érezzük magunkat, ha valakitől bocsánatot kell kérnünk, pedig a bocsánatkéréstől mi leszünk többek, mi leszünk jobbak. Én magam sohasem szégyelltem, ha valaki bocsánatát kellett kérnem, hiszen ha lelkem mélyéről jön a kérés, akkor a másik embernél biztos célba talál. És én jobb leszek ezáltal, tisztább lesz a lelkem és a szívem is. Könnyű leszek, nem cipelem mázsás súlyként azt a terhet, hogy nem tettem meg azt, amit meg kellett volna tennem. Gondolkodjunk el a megbocsátásról, és ha hibáztunk, ne szégyelljük azt mondani a másik embernek: Ne haragudj, bocsáss meg...
Éljünk a lélekgyöngyünk eme gyöngyszemével, tudjunk megbocsjtani, másoknak és önmagunknak is...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése